A mai napon kezdtük volna meg a jelentkezési időszakunkat, amelyet minden évben kétszer hirdetünk meg annak érdekében, hogy minél többen felfigyeljenek a gyermekvédelmi rendszerben elhelyezett gyermekekre: a családjukból kiemelt, állami gondoskodásba kerülő kicsikre és nagyokra. Azokra, akiknek a családjuk nélkül kell felnőniük és megbirkózniuk az eléjük kerülő akadályokkal.
Most azonban arra kérünk benneteket, hogy figyeljetek a világra! Amíg a szomszédos Ukrajnából milliók menekülnek, hátrahagyva otthonaikat, ők is segítségre szorulnak.
Értük itt és most tehetünk valamit: élelmet, innivalót, ruhaneműket adományozhatunk, vagy éppen önkéntesként segíthetünk nekik. Arra kérünk benneteket, hogy segítsetek ott, ahol tudtok, ahol a legnagyobb szükség van rátok jelenleg! A Holi Placeben a kisgyermekes családoknak gyűjtenek adományokat, akikhez egyesületünk tagjai is csatlakoznak.
Kedves Önkéntesek, Támogatók, Jó Akarók! Mindenkit arra buzdítunk, hogy lehetőségeitekhez mérten segítsétek azokat, akiknek most a világot jelentheti egy kis figyelmesség. Ha a kisgyermekes családokat szeretnétek közvetlenül támogatni, a Holi Placeben örömmel fogadják az adományaitokat.
